Belső-Erzsébetvárosi lakos vagyok, van egy motorkerékpár és egy autó is a tulajdonomban. Az autóra megkértem a parkolási engedélyt… online 2 perc alatt meg is kaptam. Így ugye a sokat emlegetett Wesselényi utcán és a Dohány utcán is át tudok hajtani.
Lassan érkezik a jó idő, és a motor is előfog kerülni a garázsból, gondoltam utánajárok, hogy hogyan lehetne a motorra is engedélyt szerezni az áthajtásokhoz. (Akácfa utcában lakok, tehát közlekedés szempontjából elkerülhetetlen, hogy érintsem a említett szakaszokat.)
Amióta világ a világ motorkerékpárra nem kell parkolást fizetni, illetve a KRESZ is engedélyezi azt, hogy a járdán parkolj, csupán arra kell figyelni, hogy a gyalogosoknak 1,5m szabad hely maradjon. Gondoltam nem lesz egyszerű, de körömet az EVIN-nél kezdtem. Mivel parkolási engedélyeket és a vele együtt járó behajtási engedélyeket ők intézik.
Több sebből vérzett a történet, első körben az ügyintézőnek az volt a problémája, hogy már van 1 engedélyem, majd végül is az is kiderült, hogy motorra nem tud parkolási engedélyt adni, a már korábban említett okok miatt, mivel nem létezik ilyen.
Viccesen még jegyezte az ügyintéző, hogy az adott területeken toljam át a motorom.
Én pedig nem viccesen jeleztem, hogy ugye nem gondolja komolyan.
Ezek után, azt tűnt logikusnak, hogy megkerestem a végrehajtó szervezetet, ebben az esetben az Erzsébetváros Rendészeti Igazgatóságot. Hiszen úgy is ők fognak bírságolni, ha veszem a bátorságot a kamerák tüzében át motorozni pl a Kéthly-nél.
Itt már kicsit komolyabban vették a problémám, de természetesen nem hallottak még ilyenről ők sem.
Készségesen felhívták nekem az EVIN-t, bár jeleztem, hogy onnan érkeztem. A telefont ezek szerint egy jobban felkészült kolléga kezelte, mint az, aki az ügyfélszolgálati irodában teljesített szolgálatot.
Előrébb nem jutottunk, de úgy gondolták, hogy mivel a kamera-rendszert a TOBI üzemelteti, még esetleg ott próbáljam meg.
A TOBI igazából egy “Teherforgalmi online behajtási információs-rendszer”, mint ahogy a neve is mondja teherforgalom. Általuk lehet kérni, túlsúlyos-túlméretes; vagy bármi hasonló esetben teherautókhoz eseti, vagy általános behajtási engedélyt.
Az ő irodájuk egyenlőre a Rumbach Sebestyénben van a BKK-nál, itt is elmeséltem, hogy mit szeretnék. Itt viszont zsákutcába értem, mert az első kérdés náluk a tömeg, tehát hogy mekkora a teherautó tengelyterhelése.
Mivel még mindig nem teherautóról beszélünk, hanem motorkerékpárról így egyenlőre ide jutottam.
Az itteni ügyintéző ajánlotta, hogy az Önkormányzatot keressem meg.
Itt már csak telefonon próbálkoztam, Ügyfélszolgálati ügyintézőt elértem, aki természetesen azt mondta, hogy ő ebben biztos nem tud segíteni, keresetett még 2 db telefonszámot, ami szintén a hivatalhoz tartozik, az első “hívott szám pillanatnyilag nem elérhető, próbálja meg hívását később”.
Míg a második számot többszöri próbálkozás után sem vették fel.
Egyenlőre itt áll a történetem, de úgy tűnik, hogy az EVIN-es kollégának lesz igaza, és egy ilyen bénán megalkotott szabályozás miatt motorral nem lehet közlekedni.
Ha van lehetőség esetleg megtudnátok osztani a történetet, hátha valahonnan érkezik válasz, hogy merre kellene megindulni?