Hop-on hop-off (HoHo) buszok a huszár utcai buszmegállóban.
A Rákóczi úton található a Huszár utcai buszmegálló, amiben jelen pillanatban nincs elkülönítve a helyi járatok és a turistákat szállító cégek megállója. A sűrű buszforgalom miatt minden nap számtalanszor előfordul, hogy a HoHo buszok a megállóban megállnak és percekig ‘várják’ az új felszállókat, így pedig a helyi járatok a már ott álló busztól sokkal hátrébb tudnak csak megállni, vagy ha éppen több jön egyszerre, akkor egyáltalán nem tudnak megállni, mert szimplán nem férnek el. A szerencsétlen buszra várók a megállóból rohannak a helyi járatos buszokhoz, amik pedig ott várják őket. Ezzel lassul a forgalom, kényelmetlenné válik mind a buszosoknak, mind pedig a helyi utazóközönségnek. A megoldás nagyon egyszerű lenne, a HoHo buszok megállóját fentebb (a Keleti irányában), akár a Danubius hotel parkoló szigetében kellene kijelölni, ahol egyébként is a turisták találhatók. Ezzel a két közönség nem keveredne, nem okoznának kellemetlenséget egymásnak.