munkasu-225x300-1

Tisztaságot a Munkás utcába!

Munkás utca 3/A.
Kategória: Szemét
Státusz: Megoldásra vár
Szeretnénk segítséget kérni a 7. kerület Munkás utcai ‘pisifantomok’ lefülelésében, valamint a terület tisztán tartásában! A munkás utca ezen szakasza (a Huszár utcától nagyjából a Munkás utca 3/A lépcsőházig) folyamatosan úgy néz ki, mint az a mellékelt képeken látható. Korábban a sarki boltban alkoholt vásárlók jártak ide könnyíteni, de sajnos a bolt bezárása sem oldotta meg ezt a problémát. Folyamatos az emberi, mind pedig állati vizelet és piszok jelenléte a járdán, aminek hatására bűz van, sok a légy, és esztétikailag sem túl szép. Úgy látszik a sarkon jelenlévő térfigyelő kamerának sincs semmilyen visszatartó ereje, mert az elkövetők tudják, hogy semmilyen intézkedés és következmény nem történik. A koszt ráadásul szinte lehetetlen kikerülni, így azt az ember hordja be a lépcsőházba és a lakásába. Az utca magasnyomású mosóval történő mosásán is szükséges lenne sűríteni, mert bár szokták ugyan csinálni, de sajnos csak elég ritkán, így nem is jelent igazi megoldást. Jó lenne ha az önkormányzat többet tenne az ügy érdekében, közterület-felügyeleti jelenléttel, bírságokkal, stb. Ebben szeretnénk segítséget kérni, bízva abban, hogy a Színes Erzsébetváros közben tud az ügyért járni.