Kedves Színes Erzsébetváros-csapat!
Szimpatizálunk a civil kezdeményezéssel, követjük a munkátokat és bizalommal fordulunk hozzátok, sok agyalás után. Párommal nemrég költöztünk a Damjanich utcából a Nefelejcs utca 54-be: mindenképpen a kerületben akartunk maradni, hiszen imádjuk, és ebben a házban találtuk meg álmaink lakását, legalábbis úgy tűnt, egészen a beköltözésig. A lakás továbbra is csodás, de szembesültünk egy kétségbeejtő problémával, ami addig nem tűnt föl a megtekintések során: az első emeleti ablakunk alatt elzúgó troli áramszedője olyan csontig/dobhártyáig hatoló, fémes, kongó hangot ad, ami jelentősen rontja az életminőségünket, különösen, hogy home office-ban dolgozom, párom is sokszor, és meglehetősen koncentrálós munkáról van szó (a pihenésről nem is beszélve.) Hiába cseréltük le - próbálva előre gondolkodni - az ablakot háromrétegű hangszigetelősre, azzal csupán azt értük el, hogy a forgalom zaját kiszűri, ám a fémes hang még idegborzolóbb. (Bocsánat a drámai szófordulatokért, de tényleg nagyon el vagyunk keseredve.) Mit gondoltok, mit lehet tenni, elérni ez ügyben, akár speciális szigeteléssel, akár szorgalmazva a troli áramszedőjének ritkább, vagy másmilyen használatát, a rendszer korszerűsítését? Láttok bármi esélyt ennek a problémának a megoldására?
Üdvözlettel, bizakodva,
Gergő